A MAGNUM ÉDES KISÉRTÉSEK MEGÖRÖKÍTETT PILLANATAI, AVAGY FOTÓPÁLYAZAT, CSAKHOGY ÚJRA NYERHESSÜNK.
Mindig öröm olyan pályázaton részt venni, ahol a kreativitás szabadon szárnyalhat. Az Algida Magnum pályázata különösen izgalmas témát, a “hét főbűnt” jelölte meg. Remete Pál (Paya) vezető tervezőnk önálló alkotásaival indult a versenyen. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen több mint 600 kép közül kellett kiválasztania a legjobbakat.


Az elbírálás három fő szempontja: az ötlet eredetisége, a téma megvalósítása és a technikai kivitelezés volt. Így történt, hogy kreatív kollégánk a Falánkság kategóriában “A NAGY HARAPÁS” című képének kategóriadíján kívül a Magnum különdíját is elnyerte az Édes Kísértések sorozatának mind a hét képével!
ÉRDEKESSÉGEK

ÖSSZHANGBAN A TERMÉSZETTEL
53 nevező 116 munkát küldött be az elsősorban BTL kommunikációval foglalkozó ügynökségek versenyére. A döntőbe végül 42 pályamunka jutott, melyből 23 különdíj és 19 helyezés talált gazdára. A B2B kategóriában 3. díjat nyert a Robert Bosch megrendelésére készített “Összhangban a természettel” című kiadvány.

A SÜTÉS SZERETETTEL KEZDŐDIK… ÉS EGY JÓ RECEPTTEL!
A 2012-es Rama Baking kampánya a 2013-as EFFIE Gálán Élelmiszer kategóriában bronz díjat kapott. A hazai Effie-t a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) és az idén 75 éves Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata közösen szervezi.

EGY CSOMAG PROFIZMUS – A SPRINTER ÚJ ARCULATA
Egy már működő cég arculatának átalakításánál elsődleges szempont az új célok meghatározása. Az új embléma és a vállalati szlogen újrafogalmazása mind mind ezt szolgálják. A jó embléma egyszerű, letisztult, könnyen adaptálható és megszemélyesíti a vállalatot.