A MAGNUM ÉDES KISÉRTÉSEK MEGÖRÖKÍTETT PILLANATAI, AVAGY FOTÓPÁLYAZAT, CSAKHOGY ÚJRA NYERHESSÜNK.
Mindig öröm olyan pályázaton részt venni, ahol a kreativitás szabadon szárnyalhat. Az Algida Magnum pályázata különösen izgalmas témát, a “hét főbűnt” jelölte meg. Remete Pál (Paya) vezető tervezőnk önálló alkotásaival indult a versenyen. A zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen több mint 600 kép közül kellett kiválasztania a legjobbakat.
Az elbírálás három fő szempontja: az ötlet eredetisége, a téma megvalósítása és a technikai kivitelezés volt. Így történt, hogy kreatív kollégánk a Falánkság kategóriában “A NAGY HARAPÁS” című képének kategóriadíján kívül a Magnum különdíját is elnyerte az Édes Kísértések sorozatának mind a hét képével!
ÉRDEKESSÉGEK
EGY KATICA DIADALA
Az eredményhirdetésre 2003. május 8-án, a Nagy Kreatív Napon került sor a MEO Kortárs Művészeti Gyűjteményében. A nemzetközi szakértőkből létrehozott bírálóbizottság az év legjobb sajtóhirdetésének ítélte a Saxon Reklámügynökség “Herend katica” című alkotását.
OXY – STOP SPOT – MEGOLDÁS EGY VISSZA-VISSZATÉRŐ PROBLÉMÁRA
Az Intercooperation Zrt. egy régi-új termék forgalmazását indította el 2005-ben Magyarországon. A bevezető kampány lebonyolításával ügynökségünket bízta meg. Az OXY arcápoló termékcsalád új külsővel jelent
IRTÓBIÁS – A ZÖLD (BIO)LOVAG
Új mozihős született: IRTÓBIÁS, a zöld lovag, aki hőstetteivel kápráztatja el ezentúl nap mint nap az őt segítségül hívókat. A BIOLIT-figura megteremtésével a termékcsalád hosszú