AZ MMM KONCEPCIÓ
Weboldalakat készíteni egyre többen és egyre kevesebb felkészültséggel képesek, ugyanakkor mintha csökkenne azoknak a webdizájnereknek a száma, akik vállalják a kockázatot és megkísérlik átlépni a készen megkapott, előre legyártott, egyhangúan harsány vagy jellegtelen “online konzervek” korlátait.
Ezt a folyamatot nem a kreativitás hiánya hozta létre, sokkal inkább az, hogy a weboldalak tervezése leginkább egy sprint futáshoz hasonlítható, amelynek során a legapróbb hiba sem megengedhető. Az átlagos “internauta” ugyanis alig több, mint egy másodperc alatt eldönti, marad-e oldalunkon vagy sem. Tehát ennyi időnk van arra, hogy üzenetünk eljusson a látogató tudatáig és sikerüljön rávenni, maradjon nálunk.
A világhálón található leglátogatottabb oldalak sok mindenben különböznek, de a leglényegesebb elemeikben mégis megegyeznek. Valamennyi kiemelten sikeres oldalra jellemző például a vizuális kivitelezés, vagyis a “dizájn” egyedisége és magas színvonala. Mert bármennyire igaz ugyan, hogy a látványelemek rutinszerű alkalmazásával nem lehet eredményt elérni, azért olyan benyomást sem kelthetünk, mintha az oldalunk húsz évvel ezelőtt készült volna.
A célok pontos meghatározása és következetes végrehajtása vezethet csak sikerhez. Amikor elindulunk tudni kell, a weboldal meghatározó vagy kiegészítő része a megrendelő kommunikációs és értékesítési rendszerének, vagy pedig önmagában az internetes megjelenésre kell alapozni az üzleti célokat. Eljárásunkat és várható hatását az internetes reklámokra ennek az alapelvnek a figyelembe vételével fogjuk elemezni.
Az MMM, vagyis a Multiple Message Menu a Saxon által kifejlesztett reklám eljárás, mint ilyen, elsősorban egy innovatív reklámötletnek tekinthető. Lényege, hogy a weboldalak egyik legfontosabb összetevőjét, a menüsort hogyan használhatjuk fel a termékhez vagy a szolgáltatáshoz kapcsolódó direkt és indirekt üzenetek erősítésére, célba juttatására.
Visszatérve az eredeti gondolatmenethez, az MMM elsősorban azoknak ajánlott, akik weboldalukat marketing és reklám stratégiájuk egyik, de nem kizárólagos elemeként, valamint nem funkcionális, adminisztratív felületként, hanem összhangban más kommunikációs eszközökkel használják. Az MMM egy eszköz, amelynek segítségével elérhetjük, hogy a reklámüzenet mindvégig a weboldal látogatójának “szeme előtt lebegjen”. Bármelyik menüpontra kattinthat, az MMM alapüzenetét mindig viszontlátja.
Az MMM alkalmazásának folyamatában először állítunk valamit, amivel figyelmet keltünk, majd részletesen kifejtjük érveinket. Ennyit egészen biztosan elérhetünk az MMM-el.
Az egy másodperces versenyben talán ez nem is olyan kevés.
Papp István
2011
ÉRDEKESSÉGEK
A SÜTÉS SZERETETTEL KEZDŐDIK… ÉS EGY JÓ RECEPTTEL!
A 2012-es Rama Baking kampánya a 2013-as EFFIE Gálán Élelmiszer kategóriában bronz díjat kapott. A hazai Effie-t a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) és az idén 75 éves Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata közösen szervezi.
COVER YOUR GRAY BEVEZETŐ KAMPÁNY NÉMETORSZÁGBAN
A Cover Your Gray hajápolási termékcsalád az Egyesült Államokban jól ismert márka. A Fisk Group megbízásásból végeztük a termékek európai bevezetését. A Cover Your Gray
ÖSSZHANGBAN A TERMÉSZETTEL
53 nevező 116 munkát küldött be az elsősorban BTL kommunikációval foglalkozó ügynökségek versenyére. A döntőbe végül 42 pályamunka jutott, melyből 23 különdíj és 19 helyezés talált gazdára. A B2B kategóriában 3. díjat nyert a Robert Bosch megrendelésére készített “Összhangban a természettel” című kiadvány.